47. fejezet

Van, aki átlát a szitán

Motegiban vagyunk és még most csak csütörtök van. Próbát teszek Costa doktornál hát ha még is elenged a versenyre. A mobil klinikára sétáltam, ahol előttem két versenyző várakozott. Talmácsi Gábor és Casey Stoner. Mind kettőjüknek a kezével van gond. Egy-egy régi sérülés nyílt újra egy ártatlan bukás közepette. Legalább nekem vadi új sérülésem van.

- Sziasztok.-ültem le az egyik üres székre.

- Szia Amy. Jól vagy?-érdeklődött a magyar világbajnok.

- Köszi. Jól és te?

- Costa doktor ellenőrizni akarja a műtétet egy röntgennel.-emelte fel a bekötözött kezét Gábor.

- Nekem is van olyanom.-vágtam vissza nevetve.

- Ugye nem arra készülsz, amire gondolok.- vonta fel a szemöldökét az ausztrál.

- Nem verseny engedéjért jöttem. Talán kibulizom az Ausztrál indulás jogát.

- Hiszi a piszi.-horkantott fel Gábor a vizes automata mellől. Casey nevetni kezdett, míg én duzzogás jeleként felhúztam az orromat és pofákat vágtam.

- Képes rá.

- Volt ebben a szezonban több sérülésem is. Kibírok egy kéz törést is.-bizonygattam a fiúknak és későn vettem észre, hogy Costa doktor ott áll mögöttem. Az öreg arcán megjelent egy mosoly, és így aprócska redők díszitették a szeme környékét.

- Amy, nem a törés miatt nem indulhatsz hanem az emlékezett kiesés miatt.

- Csak 3 nap…-kezdtem el, de gyorsabb volt.

- Akár agykárosodás is feléphet.

- Bolond így is.-vihogta Casey. Ha közelebb lett volna bokán rúgom. Amúgy meg, nem igen bánthatom a legjobb barátnőm férjét. Pár grimasz után Costa doktor megígérte, hogy megvizsgálja a kezemet, de arra kért, hogy várjak még egy kicsit szombatig.

A pénteki nap lassan telt el és ami még jobban bosszantot, hogy akár milyen vastagon próbáltam felöltözni fáztam. Itt jön ki az a dolog, hogy mediterrán vérmérsékletű vagyok. Hiába voltam a csapatomnál mindenki Mattia motorjával foglalkozott és koncentráltak az első időmérőre, ami az Asparnál még rosszabb volt az 5 versenyzőjükkel az alsó és a középső kategórában indulókra kell figyelni. Így inkább a szabadban voltam. Sétálgattam a paddockban vagy a palánk mellől figyeltem az edzést.

Most is éppen ilyen kör utamat járom, amikor összetalálkoztam Adrianaval, aki a garázsból a motorhome épülete felé tartott. Reméltem nem vesz észre, mert még neki se mondtam el, hogy mi a helyzett. Helyzett, hogy nem leszek itt. Azonban ezt még Alvaronak kellene elmondanom.  Sarkon fordultam, de késő. Észre vett.

- Amy!

- Szia Adri.-próbáltam lelkesen mosolyogni.

- Jól vagy?

- Persze. Csak minden hol útban vagyok.- feleltem kicsit gúnyosan és azonnal kapcsolt, hogy valami problémám van.

- Minden rendben?-tett felém egy lépést és a kezét a vállamra helyezte. A szeméből pedig tiszta, szín tiszta aggódást éreztem. Nesze neked Corsi. Az Élet mindig keresztbe tesz neked. Nagyot nyeltem és megszólaltam nagy nehezen.

- Persze.

- Hazudsz!

- Ennyire látszik?-kérdeztem homlok ráncolva.

- A hülye is látja…-Csak Alvaro nem. Gondoltam magamban. Adriana megragadta a karomat és ha ellenkezni akartam volna, akkor se engedett volna el. Követtem a Ducati motorhomejába és miután bevágtatott Casey pihenőjébe és ránk zárta az ajtót végre megszólalt.

- Mi a fene folyik itt?

- Amit most elfogok neked mondani egyedül Ben Spies tudja.  Se Alvaro, se Mattia, se Loris vagy Ingrid…

- Amy kérlek ne szórakozz! De miköze van az egészhez pont Spiesnek?-tett fel egy sokat mondó kérdést Adriana.

- Amerikában fogok versenyezni Spies bajnok csapatában.-hadartam el a dolgott. Adriana döbbenetében nyitva felejtette a száját és talán még pislogni is elfelejtett. Talán le is tudnék lépni. Elindultam az ajtó felé, de Adriana megragadta a kabátomat és lerántotta maga mellé a kanapéra. Tudtam, hogy el kell magyaráznom a dolgott.

- Miért?

- Itt nem kaptam lehetőséget. Nem akarnak kockáztatni egy nő miatt.

- Ez marhaság.-rázta meg a fejét tanácstalanul. Felállt a kanapéról és fel s alá kezdett el járkálni. Gondolkozott. Nagyon jól tudom.

- Ez igaz Adri. Bennek panaszkodtam egy sort és felajánlotta, hogy segít. Mivel ő jövőre itt fog versenyezni a Superbikeban. Csapatfőnökével beszélt és már szerződésem is van. Ennyi.

- Mikor írtad alá?

- Indianaolisban.-válaszoltam csendesen.

- Baleset után?

- Igen.

- Miért csinálod ezt? Alvarora nem is gondoltál? Nagyon tudod jól…Mindenki tudja, hogy minimális az esélye a vb címre. Szüksége lesz rád, amikor bekövetkezik minden. Szüksége van rád! Casey nagyon jól tudja, hogy elvesztette a címét. De kell neki a biztatás és így mellete vagyok. Hiszen ez egy feleség feladata részben. Alvaro küzd a címért , de egyre inkább tudja, hogy az olasz az esélyes. Lehet, hogy elhagyja magát és ilyenkor kellesz neki te. Erre majd azt is fel kell emésztenie, hogy elmész…

- Még nem mondtam meg neki.

- Miért?

- Ha most mondom el akkor képes és besokkal. Azonban nem akarom, hogy megsérüljön.-vontam vállat. Adri a szemét forgatta és szerintem különböző szidalmakon gondolkozik. Jobbnak láttam, ha egyedül hagyom.

Nem akartam visszamenni a csapatomhoz, de Alvarohoz se. Így inkább beléptem a Suzukihoz és elkértem Loristól a bérelt autóját. Azonban nehezebben ment, mint gondoltam.

- Kérlek Keresztapu.-kinyújtottam felé a törött kezemet. Hiába tartotta a kezében a kulcsot nem volt hajlandó megválni tőle. Pontosabban nekem adni.

- Hova akarsz menni?

- Kocsikázni.-válaszoltam egyszerűen.

- Minden rendben?

- Aki ma megkérdezi még egyszer megverem.-fakadtam ki hangosan.- Add ide a kulcsot vagy lopot egy autót magamnak…

Ezek a szavak meghozták a hatást. Azonnal éreztem a tenyeremben a kulcs súlyát.

- Vigyázz magadra.

- Meg lesz. –egy puszit nyomtam az arcára és elrohantam.

El akartam szabadulni Motegiből. Nem tudtam merre vissza az utam csak jó messzire a pályától.