44. fejezet

Indianapolis

Szeptember 12-e van és mi már Indianapolisban tartózkodunk. Misanoban hetedik lettem és azt hittem ez egy újabb új esély a szerződésem miatt. Azonban alig három perce közöltek velem egy hírt… Egyik csapat se akar engem szerződtetni. Vége ennyi volt. Ha nem verseny lenne azonnal leléptem volna. Leültem a boksz utca falánál a földre. Sírás elkerült csak bámulok magam elé töretlenül. Annyira elegem van. A világbajnokság előtt sikeres voltam és boldog, de most már csak a boldogság maradt.

- Szia Amy.-jelent meg mellettem Mattia.

- Szia.

- Láttad az időjárás előre jelzést?

- Nem. Mit írnak?- egy papírt kaptam a kezembe, ahol ilyen szavak voltak eső, szél és hurrikán. Ez kell még nekem. Megkapjuk a hurrikánt erre a hétvégére. – Ez nem lehet igaz.

- De úgy tűnik. Jól vagy?- észre vette, hogy türelmetlenebb vagyok a kelleténél.

- Igen.

- Hazudsz. Amy mi a baj?- legugolt mellém és a tekintetéből törődést bírtam kiolvasni.

- Befejezem az év végén, ha nem kapok esetleg más sorozatból ajánlatot. Itt nekem végem.

- Sajnálom.

- Tudom. De ezt még csak te tudod és nem akarom, hogy ez megváltozzon.

- És Alvaro?- kicsit csodálkozó volt a hangja.

- Majd később. Majd később. Bajnoki címre kell összpontosítania nem az én gondjaimra...

…Péntek reggel, ahogy felébredtem az időjósok állítása beigazolódot. Szakad az eső és több mint száz kilóméteres lökések vannak. Remek. Esik, fúj a szél és hideg is van. Így tökéletes lesz megismerkedni a pályával. Ahogy kiértünk a csapathoz Mattiaval azonnal arra döntöttünk, hogy jobb lesz, ha már most beöltözünk a verseny felszerelésbe. Az öltözőnk közös és ha éppen valamelyikünk öltözik, akkor látványosan hátat fordítunk egymásnak. A táskámban a bőr ruha alá való felsőmet keresem, amikor Mattia megszólalt.

- Megváltoztál.

- Nem értelek.

- Katarban még olyan gyereknek tűntél. Olyan kis fruska voltál.

- Kösz.-horkantottam közbe.

- Végig hallgatnál?

- Igen.

- Még Katarban felelőtlen voltál, most már kezded az egész versenyzést úgy fel fogni, mint ha ez lenne a megélhetésed. Gondolkodsz előre, hogy mi lesz a jövőd.

- Muszáj.-motyogtam magam elé.- Utolsó esélyem ez.

- Mi ez? Mire gondolsz?

- Amerika.-válaszoltam komolyan.

- Képes lennél mindent feláldozni? Egy év kihagyás nem a világ vége.

- Ez még a jövő zenéje.

A mai napon több ízben eláztam és átfáztam. A védőkabátom is elázott teljesen és ahogy vége lett az edzésnek szó szerint vacogtam. A főmérnököm mosolyogva jelent meg mellettem. Neki könnyű. A jó meleg boxban nem ázzik el, mint a kutya.

- Jól van így a motor?

- Vizes pályára igen. Ha holnap változik a helyzet szívunk, mint a torkos borz.

- Jól sikerült minden. Jó szereplésben bízhatsz.-vigyorgott rám és összecsukta a mappát a kezében.

- Hinni és bízni a templomban kell.-motyogtam az orrom alatt.-Mennyi idő van még a csapat megbeszélésig?

- Úgy más fél óra. Miért érdekel?

- Addig átmegyek Alvarohoz.

- Rendben.

Az Aspar Teamnél sok kétségbe esett arcot láttam. Megértem, hiszen a világbajnoki címvédőjük Talmácsi Gábor elesett az edzésen és most van az orvosi vizsgálaton. Nem csodálkozok, hogy elesett. Annyi víz átfolyás alakult ki a pályán, hogy csoda számba mehet az, ha valaki motoron bírt maradni.

- Sergio. Alvarot, merre találom?

- Pihenőjében. – tájékoztatott mosolyogva.

- Köszi.

A pihenőszobához érve Alvaro az ágyon feküdt, de ami a legmurisabb bőr ruhában. A plafont bámulta töretlenül, mint ha azt remélné az válaszol a kérdéseire. Hallkan becsuktam az ajtót és odafeküdtem mellé.

- Szia Törpe.-kedvesen köszöntött az tuti.

- Mit csinálsz?-kezdtem el én is bámulni a plafont, de nem láttam semmit se.

- Gondolkozok.

- És min?-nem vagyok hozzá szokva ezekhez az egy szavas válaszaihoz.

- Azon, hogy kezd elveszni látszani minden. Simoncellinél van valami plusz, amivel gyorsabb tud lenni. Már az edzéseken is észre lehet venni az előnyét.

- Bati kérlek ne ezen filóz. Koncentrálj a versenyre, hogy élvezettel ülhess a motorra.-magyaráztam kedvesen.

- Ha te mondod.-mosolygot rám és egy puszit nyomott a homlokomra. Ezért nem kell tudnia, hogy problémáim vannak. Elég neki a sajátja…

Körülbelül negyed órát beszélgettünk, amikor vissza kellett mennem a csapathoz. Alvaro, arra döntött, hogy kikísér, de a társalgóban kicsit elindőztünk hiszen visszatért Talma a menedzserével.

- Minden rendben?-érdeklődött a barátom.

- Egy régi törésem újra nyílt.-rázta meg a fejét a magyar srác.

- Fáj? Műteni nem kell?-az első kérdésem marhaság, de nem jutott jobb az eszembe. Talma mosolyogni kezdett, majd a kezére pillantottam. Ahogy mozgatja az ujjait azzal is fájdalmat súgal az arc kifejezése.

- Kibírom. A verseny után nagy valószínűséggel igen.

Nekem még szerencsére nem volt ilyen sérülésem, de úgy tudom, hogy egy régi törésre való rásérülés nagyon rossz. Casey is hasonlóval szenved. Alvaro felé fordultam és megpusziltam.

- Este találkozzunk.

- Rendben. Szeretlek.-mosolygott rám és egy aprócska csókot kaptam.

- Szerelmesek.-kottyantotta el magát Stefano és én erre fülig érő vigyorral távoztam az Aspartól. Remélem holnap már nem esik és könnyebb napom lesz.