32. fejezet

Édes hazatérés

A fejem iszonyatosan hasogat. A szemem csukva van és próbálom minél kisebbre összehúzni magam az ágyon. Ez azonban nem sikerül mivel a lábam bele ütközött Alvaro karjába.  Halkan kuncogott.
- Azt hiszem megártott valami.
- Hagyj!-morogtam miközben a takarót a fejemre húztam. Most már kacagott és egy mozdulattal lerántotta rólam azt amit az előbb sikeresen a fejemre varázsoltam.
- Aki talpon volt éjszaka…
- Miért hagytad?-fordultam felé.
- Mit miért hagytam?-kérdezte vigyorogva.
- Miért hagytad, hogy bele menjek Vale bácsi marhaságába?
- Kibír több vodkát meginni egy perc alatt? Erre kíváncsi voltam.
- Ezek után nem semmire se emlékszek.-vallottam be őszintén és éreztem az arcom felveszi a piros Ducati színt.
- Biztos?
- Biztos. Talán csináltam valami marhaságot?
- Ha az asztalon táncolás annak számít akkor igen.
- Sokan látták?-takartam el a szememet a két kezemmel. Azt hiszem most süllyedek el szégyenemben.
- Csak páran. Mi lesz a Német Nagydíjig?
- Haza megyek Monzába. Megígértem Marconak. Tarts velem.- könyököltem fel és mosolyogva vártam a válaszát. Megsimogatta az arcomat, de láttam rajta, hogy szomorú.
- Sajnos most nem tudok veled menni. Szponzori megjelenésem lesz Madridban.
- De kár.-húztam el a számat.
- Azonban mi lenne, ha velem jönnél Laguna Secaba?
- De mi nem is versenyzünk ott. Miért akarnál oda menni?-értetlenkedtem. Laguna Seca-ban csak a király kategóriások versenyeznek. A két kisebb kategória akkor már pihenőn van.
- A spanyol tv-nek leszek a szakkommentátora a helyszínen. Gyere velem kérlek!-olyan kis kutya módjára pillogott rám.
- Rendben. Veled megyek.
- Szeretlek.-csókolt meg azonnal.
Délután indult a gépem Milánóba. Rövid az út, de így is tudtam egy kicsit pihenni. Bekapcsoltam az Mp3-mat és behunytam a szememet. Szinte azonnal álomba szenderültem. Álmomban visszatértek a tegnapi verseny képei, de úgy, mint ha más lettem volna…Olyan volt az egész, mintha csak egy szimpla néző lennék. Hirtelen felriadtam és egy légi utaskísérővel találtam magam szemben.
- Minden rendben Hölgyem?-érdeklődött kedvesen.
- Igen.
- Hozhatok valamit?
- Egy pohár vizet.
- Azonnal.
Ahogy elment a nő kinéztem az ablakon, de a felhőkön kívül nem láttam semmi mást. Része vagyok a világbajnokságnak és nem kellenek ezek a hülye álmok. Soha többet. Mellettem egy 10 év körüli kis fiú ült és egy napi lapot nézegetett nagyban. Komoly férfi. Ahogy összehajtotta a lapot rám nézet.
- Tudom, hogy te ki vagy.- szólalt meg olaszul.
- És ki vagyok?
- Amy Corsi. Benne vagy a sporthírekben. Motorversenyző vagy és tegnap második lettél a versenyen.
- Pontosan.
- Én is versenyzek.-húzta ki magát büszkén az ülésben.
- És milyen sportágban?
- Gokartozok. Tudod mi az a Forma-1?
- Persze.- bólogattam miközben figyeltem minden egyes szavát.
- Oda szeretnék bekerülni és megnyerni a bajnoki címet.
- Az kemény munka lesz.
- Tudom. És te beszeretnél kerülni abba a kategóriába ahol Valentino Rossi van?
- Jó lenne, de szerintem sose sikerül. Nem vagyok annyira jó.
- Ki tudja.- vont vállat majd arra az üres székre pillantott ami mellette volt. Szomorúságot láttam az arcán.
- Valami baj van?
- Anya már megint rosszul van. Nem bírja a repülést.
- Eleinte én is rosszul voltam, ha repülnöm kellet. Nyugi hozzá fog szokni. Sok sikert a továbbiakban.
- Neked is.
Négy óra fele érkezett meg a taxi velem Monza belvárosába. Inenn sétálni fogok és nem érdekel, hogy egy óriási utazó táskát kell cipelnem. Az egyetlen nyitva talált zöldségesnél vettem két darab sárgarépát. Tigrisszem kedvence. Először az istállókhoz mentem ahol egy lélek se volt. Azt se tudom, hogy most hol van az én lovam. Csettintettem kettőt a nyelvemmel és alig 10 másodperc múlva Tigrisszem kidugta a fejét az egyik karámból.
- Szia lovacskám.-léptem oda hozzá miközben a táskámat ledobtam a földre. Megsimogattam az orrát miközben a másik kezemmel előhalásztam az egyik répát.- Ezt neked hoztam mivel szereted.
- Nincs ma látogatás.- szólalt meg mögöttem egy férfi. Marco az. Ahogy megfordultam mosolygott és megláttam, hogy Carmen is vele van. A kislány azonnal elengedte a kezét és hozzám rohant. Leguggoltam hozzá és megöletem. Olyan szorosan, ahogy bírtam.
- Sziasztok.
- Amy azt hittük később jössz.- vallotta be Marco miközben, odalépet hozzám. Fél kézzel megöleltem őt is.
- Úgy is volt, de Batinak el kellett hamarabb mennie és így nem maradtam Assenben. Olyan jó haza térni hozzátok.
- Mi is örülünk, hogy itt vagy.- vette fel a táskámat a földről a barátom.
- Nos kis lány. Veled mizu?
- Hiányoztál Amy.- válaszolta Carmen és megölelt.
- Te is nekem.
Marco meghívott minket egy pizzára. Kiderült, hogy Rosalie nincs most itthon, mivel megkezdődtek a tárgyalás a férje ügyében. Még nem a gyújtogatás miatt, ha nem azért mert amikor még együtt voltak sorozatban megverte. Carmen kérésére be kellett számolnom arról, hogy van Alvaro és mit csináltunk Barcelonában, Doningtonban és most itt Assenben. Volt, hogy jelekkel kommunikáltunk, de volt, hogy szépen beszélt. Az idő tizenegy fele járt és ekkor sétálgattunk Marco lakása felé. Carmen elaludt és a barátom viszi a karjaiban. Én pedig a táskámat cipelem.
- Mi lesz most?
- Nem értelek.- válaszoltam Marco kérdésére.
- Szereted Alvarot. De külön országban éltek.
- Még egy ideig így is lesz. Fiatalok vagyunk.- mosolyogtam rá.
- Holnap kijössz a pályára?
- Persze.
- Mennyire vagy formában?-jelent meg egy sunyi mosoly az arcán.
- Nem értelek.
- Lenne egy család aki Amerikából ide küldte a lovát edzeni. Ha lenne kedved Tigrisszemmel futhatnál vele egy versenyt.
- Még meggondolom.-álltunk meg a kapu előtt. Megérkeztünk a kis otthonos házikó. Marco pedig a kis lánnyal a kezében olyan, mint egy facér apuka. Egy puszit nyomtam az arcára és elsétáltam. Nem sokat aludtam éjszaka. Kicsit túl vagyok pörögve. Elpakoltam a tiszta ruháimat a koszosakat belöktem a mosógépbe és ezek után feküdtem le aludni. Reggel 9:30-kor ébredtem fel. Melegítőt vettem fel. Reggeli gyanánt megkentem egy zsömlét vajjal és elindultam a pályára kocsival. Marco már az udvaron beszélgetett egy vele egy korú férfival. Ott volt még velük egy tök ismeretlen ló.
- Jó reggelt mindenkinek.- köszöntem illedelmesen.
- Szia Amy. Bemutatom Matt Davist. Matt Davis ő itt Amy Corsi. Motorversenyző.-tartott egy bemutatást Marco. Kezet fogtam a férfival.
- Szia. Örülök, hogy megismerhetlek.-üdvözölt kedvesen Matt.
- Én is. És ő ki?- mutattam a lóra.
- Avitár. Nem enged fel senkit se a hátára és gondoltuk, hogy Marco tud segíteni.-magyarázta az amerikai srác.
- Ti ismeritek egymást?
- Hiába vagyok olasz, Amerikában nőttem fel. Kis korom óta ismerem Mattet.-magyarázta Marco vigyorogva. Eközben odaléptem Avitárhoz és megsimogattam. Először feszülten fújtatott és toporgott.
- Nyugalom.-suttogtam. A fiúk feszülten figyeltek és újra végig simogattam az oldalát. Már kicsit lazább volt Avitár és nem fújtatott annyira dühösen.
- Te értesz a lovakhoz?- csodálkozott Matt.
- Nem csak ha kedves vagy velük kezes bárányok lesznek. –feletem kicsit nyersen.
- Na haver ezt megszívtad.-kacagott Marco.- Lóerőkkel dolgozik, ezért elhiszem, amit mond.
- Vicces vagy. Ad ide a gyeplőt.-nyújtottam felé a kezemet.
- Mire készülsz?
- Itt maradtok mind a ketten.-parancsoltam rájuk és szépen elsétáltam a loval. Beszéltem hozzá, simogattam az oldalát. Tigrisszem is így engedett fel a hátára annó talán ez Avitárnál sincs másként.