9. fejezet

A látogatások

Már pár napja itthon vagyok. Marcoval sikeres tárgyalást vittünk véghez. Megmarad minden, úgy ahogy eddig volt. Sokat segített a Loris Capirossi és a Casey Stoner név. A program holnap fog újra indulni, de én most is kint vagyok a pályán. Felnyergeltem Tigriszemet és elindultunk kifelé.

- Ezt elvileg nem is csinálhatnád.- szólalt meg mögöttem egy férfi. Sejtettem, hogy ki csoda, de biztos ami biztos alapon megfordultunk. Loris és Ingrid álltak velem szemben kézen fogva. Boldog szerelemesek így sok év házasság után is.

- Tudom.-pattantam le és a nyakukba borultam.- Hogy kerültök ide?

- Hozzád jöttünk, de ha nem akarod hogy itt legyünk el is mehetünk.- indult el az ellenkező irányba Loris és magával húzta Ingridet.

- Én nem mondtam ilyet.- kaptam el őket. - Visszaviszem a lovat és mehetünk ahova akartok.

- Nyugalom. Mi szépen el leszünk itt és elnézzük, hogy te hogyan lovaglsz.- simogatta meg az arcomat Ingrid. A pótanyukám. Annyra jó, hogy itt van nekem.

- Köszönöm.

Fél órán keresztül gyakoroltam a pályán és élveztem. Olyan érzés ez az egész, mint ha a ló és én összefornánk. Egyszerre vennénk levegőt. Na de én motorversenyző vagyok nem zsóké. Szerencsére ezt nem tudják a csaptnál, mert a veszélyes kategóriába tartozik. Egyik kisegítő fiút nagy nehezen megtudtam győzni, hogy csutakolja le helyettem Tigrisszemet és így betudtam mutatni  a keresztszüleimnek a z egész istálót.

- 6 felnőt lovunk van és két pónink. Meg persze Marco lova és az enyém. Tigrisszem nagyon szereti a gyerekeket.

- Akár csak a gazdája.-nyomott egy puszit a honlokomra Ingrid.

- Köszönöm.

Egész délután együtt sétálgattunk a városban. Este pedig elhatároztuk, hogy főzünk valamit. Választásunk persze a spagettire esett. Ingriddel a konyhába piszmogtunk, de Loris csatlakozott hozzánk . Kinyitott egy üveg  nagyon finom vörös bort és töltött mindenkinek.

- Te csak kevesett kapsz.-nyújtotta át a részemet.

- Hé már nagykorú vagyok. - fintorogtam mivel alig lötyögött a friss nedűből valami a pohár alján.

- De alig.- figyelmeztettek egyszerre.

- 20 éves leszek Assenben.- húztam ki magam büszkén mire ők kinevettek. De végül tényleg több bort kaptam. Elkezdtük felszeletelni a hagymát és a többi hozzávalót a kajához mire Loris elővett egy motoros magazint.

-Ebben írnak rólunk.- állapítottam meg.

- Pontosan. Ezt hallgasd!  "...A 250 köbcentis kategóriában Mattia Pasini viszi a prímet, de a csapattársa Amy Corsi se szerepelt roszzul. Jerezben a kitűnő negyedik rajthelyet szerezte meg, igaz a futamon ezt már nem bírta pontokra váltani. Sokszerencsét kívánunk a Hölgynek és reméljük tudunk még sok szépet írni róla."- fejezte be az olvasást keresztapu. Eddig még nem olvastam, hogy mit írnak rólam és ez meglepett. Nagyon is.

- Ez...ez szép.

Vacsora után áttelepedtünk a kanapéra. Beszélgettünk a versenyekről és, hogy mit várok az idénytől.Azonban erről nem szerettem dumálni és megkértem őket, hogy meséljenek a házasságuk szépségeiről. 23 óra fele felálltam és kinyújtoztattam az elgémberedett lábaimat.

- Megágyazok nektek a vendégszobában.- jelentettem be és hálálkodó pillantás lett a jutalmam.Kicsit hosszúra nyúlt ez a dolog, mert kettesbe akartam őket hagyni. Így sok év házasság után is úgy szeretik egymást, mint régen. Ezen kivül akik nagyon aranyosak az  Casey és Adriana.  Félek engem sose talál meg ilyen érzés. Ez folytogató érzés. Nem akarok olyan kapcsolatott, mint amilyen a szüeim vittek véghez.  A gondolkozásomból kopogás zavart meg.

- Jöhetünk?- dugta be Loris az ajtórésen a fejét.

- Persze.

- Jól vagy?-sétált be hozzám. Bólintottam.-Rosszul nézel ki...

- Talán a bortól.- találgattam.

- Talán.-gondolkodott. - Biztos, hogy jól vagy?

- Nyugi, igen. Aludjatok jól.- szívódtam fel ismét. Hosszasan zuhanyoztam és végre tényleg jobban lettem. Nem a bortól volt nekem bajom, ha nem attól amire gondoltam. De rájöttem jobb ha elűzöm ezeket a gondolatokat és pihenek egy kicsit. Elővettm az éjeli szekrényemből a könyvet amit olvasok. Harry Potter 7. Tudom, hogy gyerekes, de imádom. Olvastam, olvastam, de végül elaludtam. Hajnalban kellemetlen érzésre diadtam. A könyv teljesen elnyomta a kezemet.

- Ennyit a kellemes ébredésről.- motyogtam és a hátamra fordultam. A szobát már betöltötte a reggeli napfény.  Az órára pillantottam és 7:16-ot mutatott. Elhatároztam, hogy meglepetést szerzek a családomnak egy finom reggelivel. Gyors öltözés után akartam indulni a pékségbe, de nem találtam a kocsi kulcsomat.  Végig jártam a nappalit, a konyhát, de végül a mosógépen találtam meg az apró kulcsokat.

- Hogy kerültél ide?- kérdeztem tőle bár fikarcnyi esélyese volt arra, hogy válaszoljon. Csengettek. rohantam az ajtóhoz.- Mattia?

Igen a csapattársam állt előttem. De hogy mit keres itt ez jó kérdés?

- Szia Törpe. Erre jártam és gondoltam meglátogatlak.

- Éppen a pékségbe indultam. Eljössz velem?

- Persze.- vigyorgott boldogan. Csípem a srácot és lassan olyan, mint ha a bátyám lenne. Egész vásárlást végig nevettük, mert elkezdett a zsömlékkel dobálózni, mint valami bűvész. Persze elejtette. Végül ezeket a darabokat vettük meg. mire visszaértünk a házhoz Loris felébredt. Álmosan nyomkodta a tv-t a nappaliba, de kipattant a szeme, amikor minket meglátott.

- Hát ti?

- Reggeliért indultam amikor a küszöbön találtam.- böktem Mattia felé.

- Vicces. Segítek a konyhában.- és tényleg segített. Házis volt és ez tök jó. Segített lefőzni a kávét előpakolni azokat a dolgokat amik kellenek. Végül együtt ülltünk le az asztalhoz és rengetegett beszélgettünk. Főleg Loris kérdezgette Mattiat. Igaz ez lassan valamilyen vallatáshoz hasonlított. Egyszer szünet állt be a csevelybe és Mattia kapva-kapott az alkalmon.

- Ingrid eltakarnád Amy szemét?- állt fel az asztaltól.

- Persze.- keresztanyu azonnal teljesítette a kérést. Kis piszmogást hallottam majd kotozást. Halk koppanás végül az asztalon.

- Elengedheted.- szólalt meg a barátom.  Mikor visszaszereztem a látásomat előttem egy sisak formájú valami állt. Nem mert 100%-ig azt mondani, hogy egy sisak, de a formája erről árulkodott.

- Ez az enyém?- nyúltam, hogy kibontsan az ajándékomat. Mattia bólintott. Elállt a lélegzetem. Egy vadi új sisak tárult a szemem elé. Fehér volt és különböző szép minták voltak benne. Nagyon tetszett.- Miért kapom ezt? Nem fogadhatom el.

- De ez a tiéd. A múlt kori futam után észre vettem, hogy mennyire tropára vágtad a felszerelésedet és gondoltam ez lesz a bátorító ajándékom.

A könnyek kicsordúltak a szememből és a következő pillanatban már a barátomat öleltem. Szegényt nagyon meglepte a viselkedésem.  Később mindannyian kimentünk a páylára. A fiúk inkább csak lustiztak, míg Ingrid az egyik kislánynak fonta be a haját, míg én Marcoval egyetembe a gyerekkel foglalkoztam.  Idő szinte röpült mivel hasznos dolgokat csináltunk. Az utolsó két kislánnyal foglalkoztunk miközben Marco magáról mesélt.

- Régen zsóké akartam lenni. Annak is készültem, azonban egy baselet keresztül húzta a számításomat.

- Sajnálom.- motyogtam és lenéztem a cipőm orrára.

- Nem kell. Rájöttem, hogy így sokkal jobb az életem. Azonban te, mint ha szakmát tévesztettél volna.- mikor ránéztem vigyorgott.

- Mire célzol?

- Mint ha jobban értenél a lovakhoz, mint egy amatőr.

- Talán, de sose lennék jó versenyző. Inkább maradok a motorozásnál.- mosolyogtam kedvesen.

- Rendezzünk egy versenyt. Te és én egymás ellen. Akár most is. Benne vagy?- állította meg a lovat, mert végeztünk mára.

- Nem is tudom.- bizonytalanodtam el egy kicsit. Akarnám is meg nem is.

- Talán félsz?- érdeklődött miközben segített leszállni Jennifernek.

- Dehogy.

- Akkor?

- Benne vagyok.- húztam ki magam büszkén.

 - Fél óra múlva a pályán.- nyújtotta ki felém a kezét. Bele csaptam és tovább álltam. Persze a többiek nem nagyon örültek ennek az egésznek. Sőt egyenesen ellenezték. Azonban most már nem érdekelt. Fél óra múlva már a pályán ácsorogtunk Tigrisszemmel amikor megérkezett Marco.

- Egy kör lesz az egész.-jelentette be.

- Nekem édes mindegy.-Csatoltam be a sisakomat.  Elfoglaltuk a helyünket és vártuk a rajtott. Az egyik segédünk volt a bíró. Egy...Kettő...Három...És elindulhattunk.Neki lódultunk a távnak. Marco azonnal bevágott elém.

- Gyerünk! Gyerünk! Megtudjuk verni őket.- bíztattam Tigrisszemet. Egyre gyorsabbak voltunk és sikerült szűkebb íven fordulnom az utolsó kanyarban. Az élre törtünk.

- Nem engedhetjük, hogy megelőzzön minket. Kérlek vágtas.- mondogattam neki. Beértünk a célba és nyertem. Most figyeltem fel arra, hogy mindenki örjöng. Nekem szurkoltak. Mikor leszálltam Carmen rohant oda hozzám. Leguggoltam és kitártam a két karomat. Nagy lendülettel megölelt, majd lassan elmutogatta nekem.

-"Szeretlek!"

Ettől meglepődtem, de válaszoltam rá.

- "Én is!"- ez igaz, mert olyan, mint ha a kis húgom lenne.

Ezek utáán már csak pár nap vlt és indulhattunk Portugáliába, mert következett a harmadik bátroság próba.