8. fejezet

Hibák mindig vannak

Vasárnap reggel van és elég korán ébredtem fel. Dühösen rúgtam le magamról a takarót és az Mp3-mal kisétáltam a teraszra. A fejemet ki kell szellőztetnem és minden rendben lesz. Egyik szomszédom Mattia míg a másik oldalon az Asparos Sergio Gadea. Ő mellette pedig Hector Faubel lakik. Nem vettem észre, de már ő is kint volt.

- Nocsak, nocsak a MotoGp új üdvöskéje.- szólalt meg.

- Kopj le.- morogtam neki és a korlátnak támaszkodtam.

- Csípős a nyelved az tuti.

- Mire vagy ennyire nagy?- fordultam felé.

- És te? 15. lettél Katarban.

- Ja mert a te 10-dik helyed jobb.- kiabáltam végül. Ekkor megjelent Sergio egy szál boxerben és álmos fejjel a saját teraszán. Tudtam, hogy mi ébresztettük fel így cseppet elszégyeltem magam.

- Muszály korán reggel veszekedni?- érdeklődött miközben a szemét dörzsölte meg.

- Bocsáss meg Sergio. Sok szerencsét a versenyedhez.- beszéltem vele kedvesen és bementem a szobába.

Már délelőtt van. Jelentem a negyedik helyről fogok rajtolni. A reggeli bemelegítő edzés után ki se mozdultunk a garázsunkból. Mattia most már vidámabbnak tűnik így felhoztam neki is a gyerekes témát. Azonnal azt mondta, hogy igen.

- Mos nyugodtabbnak tűnsz.- állapította meg miközben a 125-ös versenyt figyeltük.

- Annak is érzem magam.- vontam vállat. Egy esély lehet számomra ez a dolog és bizonyíthatók, hogy véletlen volt a katari szereplésem. 11:40  fele kezdtem el öltözködni. 11:48-kor tértem vissza a boxba ahol még elvégeztem az utolsó ellenőrzéseket a felszerelésemen. Koptatót igazítottam meg a térdeimen, amikor megszólalt mögöttem Loris.

- Sok szerencsét.

- Köszönöm keresztapu.- odasétáltam hozzá és megöleltem.

- Megint csak ismételni tudom magam, hogy jól áll neked ez a bőrruha. - nézett végig rajtam. Csak somolyogtam az orrom alatt. Minden motoros ruha egyforma, de ezt mindig elmondja. Ez jelenti azt, hogy büszke rám. Megöleltem újra.

- Szeretlek Keresztapu.- suttogtam a fülébe amitől meghatódott egy kicsit.

- Na menj, mert lekésed a rajtott.

- Ahoz előbb a rajtrácsra kellene felállnom.- mosolyogtam a a sisakomat felvettem. Beakartam csatolni, de megelőzött és ő kezdett el ezzel bajlódni. Amikor ezzel is végzett a kesztyűt adta fel rám.

- Minden oké?- érdeklődött és a motorhoz kisért.

- Ott lesztek a palánknál?

- Kivel?

- Vale bácsival.- világosítottam fel.

-  Persze.- simogatta meg a buksimat majd felültem a motorra. -Indulj.

Megtettem. Mentem egy ismerkedő kört és elfoglaltam a helyem a rajtrácson. Spanyol földön Alvaro szerezte meg a polet, amitől az emberek boldogok.  Mellette a KTM-es Mika Kallio áll, míg ő mellette a szintén spanyol Alex Debon és végül én. Mindenki sürög forog és ez tetszik. Hátra pillantottam és a második sor közepén megpillantottam Hector Barberat. Pont felém nézett és jelezte, hogy minden rendben. Én is. Elindultunk felvezető körre. Nem tudom miért, de mindig az elsők közt vagyok akik végül is visszaérnek a helyükre. Járattam a motort és kinéztem oldalra. Tényleg ott álltak és figyeltek a szeretteim. Ez önbizalmat adott. Felért mindenki a helyére és a pálya közepén álló zászlós ember helyét átvette a piros lámpákét. Egy- kettő- három és kialudtak, mi pedig elindultunk. Az első kanyarhoz érve Alvarot láttam az első helyen, de én mellettem sok mindenki volt. Kallio, Debon, Takahashi, Simoncelli. nem nagyon bírtam beazonsítani őket csak azt, hogy alig van helyem. A körök teltek és Simoncelli elszakadt tőlünk és Alvaro után indult. Minden körben belógatták nekem a táblát. 8 kör van hátra. Mire észbe kaptam kivülről Mattia is megelőzött. Próbáltam nem elengedni. 4 körrel a vége előtt még mindig mögötte voltam bár engem Takahashi piszkál ezerrel. Az egyik kanyarban szűkebben akartam fordulni, aminek az lett a következménye, hogy a gép megdobott és nagy erővel a kavicságyba csapódtam.

- Francba.- morogtam miközben felültem. A vállamba már ekkor is éles fájdalom nyílalt.

- Jól van?- szólított meg az egyik pályamunkás. Ahogy felnéztem rá, egy kedvesnek tűnő nő mosolygott rám.

- Fogjuk rá. -próbált segíteni felállni aminek az lett a következménye, hogy meg fogta a karomat.- Aúúúú.

- Ezek szerint még is fáj.

- Igen.- vallottam be őszintén.

- Jöjjön velem és elviszem a Mobil Clinika-ra.- szónélkül követtem. Egy körrel a vége előtt értünk vissza a box utcába. Amikor beléptem a helységbe a tv-hez léptem mivel érdekelt mi folyik az első helyen. Alvaro és Simoncelli küzdenek kanyarról kanyarra.

- Doktor úr mindjárt fogadja.- tájékoztatott a nővérke. Ráhagytam a dolgott mivel a tv-t bámultam. Reflex szerűen vetkőztem közben. Cipzár, kesztyű, sisak. Azonban a következő kép, amit fel fogott az agyam, hogy az első két helyezett a kavicságyban vannak. Francokat. Szegény fiú. A doktor behívott és megvizsgált. Törni nem tört el semmim, de azért csináltatott pár röntgen felvételt. Míg ezeket elemzi kiküldött egy zacskó jég társaságában a váróba. Legalább látom a rajtott. Erről viszont elterelte a figyelmemet a kategóriám két szerencsétlen vesztese. Mind a ketten ücsörögtek. Alvaro a sisakom mintázatát vizsgálta elmélyülten, Marco viszont engem.

- Szia.- köszönt kedvesen.

- Szia. Szerintem Costa már vár.- mutattam az ajtóra.

- Köszi.- ezzel felállt és bement. Leültem Alvaro mellé és a jeget a vállamra helyeztem. Szomorúan nézett rám.

- Jól vagy?- érdeklődött hallkan.

- Igen.- mondtam miközben a kezemet az övébe csúsztattam. Így már az ujjaink a combján pihentek összekulcsolva.

- Fáj?

- Egy kicsit.- suttogtam és közelebb hajoltam hozzá.- És te jól vagy?

- Igen.- válaszolta majd megcsókolt. Gyengéden, de közben még is édesen. Nem szabadna ezt csinálnunk ráadásul egy rendelőben vagyunk.- Ugye nem baj?

- De hogy baj.- suttogtam és a vállára hajtottam a fejemet. A szabad kezével átnyúlt a vállam felet és elkezdte az arcomat simogatni. Nagyot sóhajtottam és behunytam a szemem. Kicsit fáradt vagyok, így pedig pihenhetek is.

- Ne hogy elaludj.- szólt rám nem sokkal később.

- Nem alszok. Szerinted akkor, hogy tudnék haza menni?

- Hova haza?- értetlenkedett.

- Monzába.

- Megőrültél?- most már kénytelen voltam kinyitni a szememet.

- Voltam én valaha normális?

- Muszály erre válaszolnom?- kinyújtottam a nyelvem. Mire ő kinevetett. Kotozást hallottunk, így akarva akaratlanul távolabb húzódtunk egymástól. Végül is csak akkor engedtük el egymás kezét amikor az ajtó is kinyílt. Nem látott senki semmit. Marco biccentet és elment.

- Alvaro ugye nem baj, ha Amyt hívom be előbb?- érdeklődött kedvesen a doktor.

- Nekem úgy se fáj egy porcikám se.- húzta ki magát büszkén.

- Vicckes.- nevettem majd bementem a szobába. Kedvesen elmagyarázott mindent a doktor. Törést nem szenvedtem, de egy kellemetlen gyulladás elő fordulhat az ütés helyén. Kaptam egy kenőcsöt amit ha használok a szünetben gond nélkül elindulhatok majd Estorilban. Visszatértem a csapatomhoz ahol megkönnyebbültek mivel láthatták, nincs semmi bajom. Lepakoltam a cuccaimat és kézbe vettem a kulacsomat. Rájöttem nagyon szomjas vagyok már.

- Gratulálok.- öleltem meg Mattiat, amikor odajött hozzám köszönni.

- Köszönöm. Jól vagy?

- Igen.- válaszoltam miközben a napszemüveget a fejemre biggyesztettem.- Most pedig eleget teszek még egy feladatomnak. Irány a riporterekhez.

- Én már túl estem rajta, míg a dokinál voltál.- világosított fel. Csak mosolyogtam, Nem tudom, mit szólnál hozzá, ha elmondanám mit is csináltam. Na de ez még titok.