7. fejezet

Beszélgetések

Tonival lenni egyszerűen fárasztó, mivel csak nevett rajta az ember. Este értem visszaszálódába és hullafáradtan dőltem le az ágyba. Azt beszéltük meg Lorissal, hogy együtt reggelizünk, de mikor én lementem sehol se volt. Elővettem a laptopomat és az emailjeimet nézegettem miközben a vajas pirítósomat falatoztam.

- Nem egészséges az amit csinálsz.- szólalt meg a szomszédos aszalánál ülő Casey. Eddig észre se vettem őket.

- Mire gondolsz?- fordultam felé mosolyogva.

- még reggeli közbe se maradsz nyugton. Az az átkozott laptop.- mérgelődött. Adrianara pillantottam aki csak somolygott.

- Mennyi idős is vagy Casey? 50?- tettem fel nagy komolyan a kérdésemet. Tényleg úgy viselkedik, mint egy öregember.

- Vicces vagy. Tudod?

- Aha.- motyogtam, miközben már a Marcotól kapott üzenetet olvastam. A jó kedvem elpárolgott és helyét átvette a keserűség. Leakarják rombolni az istálókat és a pályát egyaránt. Mérgembe bele rúgtam az asztalba amitől az egész ugrott vagy 5 centit. Az se zavart, hogy az étterembe egyre többen vannak és mind engem néznek.

- Mi történt?- ült át az én asztalomhoz Adriana. Riadtan nézett rám, ami viszont érthető az előbb megnyílvánulásom után.

- Úgy látszik nem tudom véghez vinni a tervemet. Monzában ahol lakok kis gyerekeken akartam segíteni. Erre egy nyavajás cég keresztbe akar tenni.

- Segíthetünk. Nem igaz Casey?- most vettem észre, hogy a világbajonk mellettem ül és a levelet olvassa.

- Persze.

- köszönöm. Nagyon köszönöm.- borultam a két fiatal nyakába. Loris is megérkezett és ahogy elmondtam neki a szitut egy szó nélkül támogat. Akkor már hárman vagyunk, vagyis négyen de vegyük úgy, hogy Adriana és Casey egy pár. Kieszeltem még egy tervet, hogy Mattiat is beszervezem a buliba, de elég gondterheltnek tűnik a mai nap. Inkább hagytam és majd később beszélek vele. Délelőtt volt egy szabadedzésünk ahol egész jól szerepeltem. Pontosabban a 10-dik helyen zártam. Ezek után volt egy megbeszélés majd egy kis pihenő. Ebédelnem kellett volna, de nem volt hozzá kedvem. A nap sütött és így kifehüdtem a kamionok mögötti betonfalra. A bőr ruhát lecsúsztattma a derekamig és az alatt lévő topot kicsit feljebb húztam a köldökömig. Süttetem a hasam.

- Ennyire vonz téged a napsütés?- szólalt meg tőlem pár lépésnyire valaki. Felemeltem a fejem és rögötn láttam, hogy Alvaro az.

- Inkább napozok, mint hogy korcsolyázzak.

- Haha.- odajött mellém és elült. Fogtam  magam és feljebb csúsztam. A fejemet a combjára raktam. Ezek után felnéztem rá.

- Ugye nem baj?

- Dehogy baj.-nyugtatott meg miközben kdvesen rám mosolygott. Kinyújtotam a kezem és megfogtam az vét amelyik közelebb volt hozzám. Összekulcsoltuk az ujjainkat és szótlanul néztük egymást.

- Szurkolóid akadtak.

- Honnan veszed?- kérdeztem cseppet többenten.

- A kilences kanyarban van egy olasz zászló amira az van festve, hogy Amy Corsi. Edzésközben láttam.

- Te még ilyenekre is tudsz figyelni?-ámultam el őszintén.

- Aki profi...-piszoksága miatt oldalba vágtam. - Jól van visszavonom.

- Azért! Mihez kezdesz két futam közt?

- Általában pihenek és a családommal vagyok.És te?

- Most a gyerekekkel fogok fglalkozni.- nem tudom miért, de megsimogattam az arcát. Vigyorogva fogta meg a csuklómat és egy puszit nyomott a tenyerembe. Mielőtt megszólalhattam volna újra a mobilja elkezdett zenélni.

- Sajnálom.

- Semmi baj.- ültem fel és vártam, hogy befejezze a beszélgetést. Miután letette a telefont sajnálkozva felém fordult.

- Most mennem kell.

- Ez a feladatunk.- vágtam gy kicsit fancsali arcot, amitől még jobban vigyorgott. Hezitált. Nagy valószínűséggel a csók, puszi és az arc simogatás közt.Végül a legutolsó dolog mellett döntött. Miután egyedül hagyott a semmibe bámultam. Kezdem úgy érezni magam, mint egy bolond. Pontosabban bele zúgtam, mint a padajtó. Ezt nem lenne szabad. De az érzések... Nyugi kislány szépen közömbös marad a számodra. Nehéz lesz.

- Mi jár a fejedben?- kérdezte Adriana nem messze tőlem.

- A szerelem.- válaszoltam őszintén. A tavalyi év után, amit Loris és Casey a Ducatinál töltöttek köztünk kialakult a barátság.

- És az egyik fél Alvaro Bautista?- leült mellém.

- Talán. Azt hiszem megbolondultam.

- Eddig se voltál normális.- nevette el magát.

- köszi.- vágtam komoly arcot, de végül nekem is röhögnöm kellett. Beszélhetek vele őszintén. Nagy levegőt vettem és elkezdtem mondani a magamét.- Nem lenne szabad. Tudom, nagyon jól. De vágyok a társaságára. Olyan aranyos volt amikor korcsolyázni tanított. Meg most is...Ebből baj lesz.- löktem el magam a faltól és talpra szökkentem.

- Miért lenne baj? Ezek az érzések. Nem kell ellene harcolnod mivel úgy is nyernek.

- Te is ezt érzeted, amikor Caseyvel megismerkedtél?- néztem rá.

- Az teljesen más szitu.- mászott le ő is a falról.- Most menj. A csapatod kereshet már.

Igaza volt. A  mérnököm égen- földön kereset már és miután kaptam egy alapos fejmosást elmondta, hogy mit fognak állítani a motoron. Bele mentem mivel esélyt láttam arra, hogy javuljak. A délutáni idmérőn 6-diklettem. Tegyük hozzá jobb, mint a csapattársam. A csapatom most rám volt büszke és érzem, hogy ettől még jobb is lesz a szombati eredményem.