20. fejezet

Szenvedés

Reggel felriadtam. Nem tudom mennyi az idő csak egyszerűen felültem az ágyon. Hajamat kisöpörtem az arcomból, majd konstatáltam azt a tényt, hogy Mattia eltűnt mellőlem.

- Nyugi. Itt vagyok.- ült le mellém egy bögre kávéval.- Tessék. Úgy ahogy szereted.

- Köszönöm.- vettem el tőle és bele kortyoltam a frissítő italba. Nagyon finom íze van.- itt maradtál egész éjszaka?

- Igen. Ahogy elaludtál én is követtem a példádat.- mosolygott kicsit gyerekesen.- És a kezed hogy van?

Erre pillantottam le a fehér gézzel bebugyolált tenyeremre. A fájdalomcsillapító hatása elmúlt és ezt érzem is.

- Hazudjak vagy inkább ne?

- Inkább ne.- válaszolta teljesen komolyan. Ha a testi épségemről van szó, akkor nem lehet vele viccelni.

- Fáj egy kicsit, de a versenyt kibírom.

- Biztos?

- Igen. Amúgy megígérem, hogy ha nagyon fog fájni kiszállok.

- Amy Corsi te nem olyan, vagy aki csak úgy feladja. Ennyi idő alatt már erre rájöttem.- hajolt közelebb hozzám és egy puszit nyomott a homlokomra.- A csapatnál találkozzunk.

- Rendben.

Egyedül hagyott. Jobbnak láttam azt, hogy lassan el kellene kezdenem készülődni. Előszedtem a szekrényből a kék színű bőrruhát és a csizmámat. Egyszerűnek nem nevezhető az öltözködés, amit én most véghez vittem. A kezemet folyamatosan megütöttem és folyamatosan attól féltem, hogy még nagyobb bajt csinálok. Nos fogok, mivel a versenyen el fogok indulni. Ha az ég a földdel összeszakad akkor is. Most azonban vár a csapat.

- Amy.- szólalt meg Hector mögöttem.

- Szia! Hogy vagy?- fordultam felé mosolyogva. Átkarolt és így sétáltunk tovább. Kicsit meghitt pillanatok ezek, de nem zavar.

- Én jól vagyok és a te kezed?

- Köszi jól van.- nyújtottam ki a nyelvem. Erre ő kinevetett.

- Jobban viseled, mint gondoltam.

- Azt hitted, hogy hisztis kis lány leszek?- fordultam szembe vele felháborodva. De egy sunyi mosoly ült az arcán. Szórakozik velem. Mocsok disznó.

Pár percig beszélgettünk még, de kénytelenek voltunk most már a munkánkra koncentrálni. A 125-ös bemelegítő edzés után következtünk mi. Már a sisakban voltam és a kesztyűmet próbáltam felvarázsolni a kezemre, amikor akadt egy kis problémám. A sérült kezemre nem bírtam felvenni a létfontosságú felszerelést.

- Mattia!-kiabáltam át a boksz túl oldalára. Ő még csak most érkezett meg.

- Mi a baj?- lépet oda hozzám teljesen komolyan.

- Nem bírom felvenni a kesztyűt.

- Várj egy pillanatot!- hagyott ott egyedül.

- Nem inkább elrohanok.- mérgelődtem hangosan, de a következő pillanatban már vissza is jött a saját kesztyűjével.

- Vedd fel ezt. Csak van különbség a kéz méretünk közt.

- Imádlak!-nyomtam egy óriási puszit az arcára és rájöttem sikeresen zavarba hoztam. Kicsit elvörösödött. Mostanában mindig ilyen. Nagy mázlimra jó lett minden és így az egyik kezemen a saját, míg a másikon a csapattársam kesztyűje volt. Érdekes felállás ráadásul a csapatnak nem szóltunk. Majd később megtudják. Az edzés a körülmények ellenére egész jól sikerült. Az aszfalt teljesen lehűlt és az időeredményeik se voltak olyan jók, mint tegnap.  De én így is a közép mezőnyt gyarapítottam a 35 perc letelte után.

- Amy minden rendben? Úgy tűnik nagyon sokat benne hagytál….- siettet utánam a főmérnököm Gregor. Most egyetlen dolog volt fontos a számomra. Kiszabadítani a kezemet.

- Segíts!- kértem félig sírva. Értetlenül pillogott rám, majd csak megtette azt, amire kértem. Leroskadtam a székre és végül ténylegesen sírva fakadtam.

- Mi történt veled?

- Semmi érdekes.- próbáltam összeszedni magam, de csak hüppögve sikerült megszólalnom.

- Pocsékul nézel ki.

- Köszi.- néztem fel rá. Mire észbe kaptam Mattia ott térdelt előttem és a sisakomat csatolta ki. Komolynak és közben dühösnek is tűnt. Inkább szó nélkül engedelmeskedek neki. Miután lekerült a fejvédő rólam Mattia mélyen a szemembe nézett.

- Így nem indulhatsz.- jelentette be.

- De! Én akarok indulni….-kezdtem el.

- Az edzést se bírtad ki. Akkor a versenyt, hogy szenvednéd végig?

- Mattia könyörülj rajtam.- néztem rá, miközben az arcomon folytak a könnycseppek.

Úgy tűnik gondolkodóba ejtettem. Először Gregor-ra pillantott majd rám. Összezavarodott és ez már fél siker.

- Na jó, de a futam után azonnal mész Costához!- fenyegetett meg.

- Köszönöm.- pattantam fel és megöleltem.

A 800-as kategória után következett a „kicsik” versenye. Száraz pályán engedték el a mezőnyt. Az ebédlőben figyeltem a versenyt és egyszer csak az írják ki, hogy esik az eső. Na nem! Ez ne lehet. A fejemet az asztallapra hajtottam. Esőben utálok motorozni és még nehezebb lesz megtartani a gépet.

- Amy?- szólított valaki a nevemen. Csodálkozva pillantottam fel és Alvaro ült a szomszédos széken.

- Hogy kerülsz ide?

- Beengedtek. Jól vagy?- simogatta meg az arcomat.

- Igen.- na jó, most hazudtam, de ami biztos, hogy jobb, mint az edzés végén.

- A következő futam Mugelloban lesz…

- Tudom.

- Nem lenne-e gond, ha…

- Igen?- ki kell mindent belőle húznom harapó fogóval.

- Elmennék hozzád pár napra?

- Örülnék neki.- hajoltam közelebb hozzá és egy apró csókot leheltem az ajkaira.

A rajt előtt mindenki szorgoskodott körülöttem. Vizes pálya ellenére száraz gumikat raktunk fel, ahogy a többiek is. Végre elérkezett a felvezető kör ideje. Többször próbálgattam a gépet, hogy mennyire tudom megtartani, de hogy lekopogjam, eddig megy.  A rajtnál visszaestem a hatodiknak, de legalább talpon vagyok. Három- négy körönként azonban egy ember simán megelőzött. Nem tudtam védekezni se.  A tábláról szereztem pár információt így tudtam, hogy 6 kör van hátra, és kilencedik vagyok.  De azonban egy piros motor elhúzott mellettem. Ki tudtam a sisak festéséből venni, hogy Faubel az. Francba! Ezek után dicsekedhet, hogy lealázott. Öt kör volt hátra és folyamatosan visszaestem.  Azt vártam, hogy mikor érkezik meg a következő ellenfél, de kiderült, hogy Barberának gondjai akadtak. Vége lett a Francia Nagydíjnak. Nagy örömömre.

A csapathoz visszatérve még az se érdekelt, hogy Mattia harmadik lett elindultam a doktorhoz. Rájöttem hülyeség volt kockáztatnom. Pár pont az egész és ennyit akkor is tudtam volna összeszedni, ha csak a következő versenyen indultam volna.  Most azonban jöhet a pihenés és pár nap Alvaroval. Kettesben. Otthon.