14. fejezet

Kína a Csodák országa

A futam május 4-én lesz. Ez a nap lesz május első vasárnapja, azonban most még csak szerda délután van. A pályán tartózkodok és ezen belül is a motorhomeunkban. Na jó ez túlzás mivel itt kis házakban van elhelyezve ez a létesítmény, ami cölöpökön van elhelyezve a víz felett. Csinos és modern hely egyben. A korláton ücsörgök a pálya rajzzal a kezemben és tanulom mivel életembe először fogok itt versenyezni. Azonban ezt már mondtam.

- Segítsek?- huppant le mellém Toni.                   

- Csak elboldogulok egyedül, de köszi.- mosolyogtam rá kedvesen.

- Hiányzik neked?- kérdezte miközben az Aspar Team felé pillantottam.

- Tessék?- néztem rá döbbenten. Azonban most már leesett minden. Jerez és amit akkor látott. Magam se tudom, hogy mit mondjak erre. Azóta nem beszéltem Alvaroval mióta elment Monzából. Így marad a szimpla tagadás.- Csak barátok vagyunk.

- Érdekes velem még se csinálod ugyan azt.- nevette el magát, míg én vállon csaptam. Lemászott a korlátról és amikor a lábára nehezedett egy fura fintor jelent meg az arcán.

- Jól vagy?- kérdeztem riadtan.

- Igen. Csak időváltozás lesz.

- Honnan veszed?

- Emlékszel tavaly Assenre? Ott voltál te is. Gondolkozz.- kérlelt lelkesen és minden világos lett. 2007-et írunk szombat délelőtt harmadik szabadedzés. A hollandiai versenypálya száradóban volt a reggeli eső után. Toni pedig gyors körön amikor az egyik kanyarban elesett. Szimplán végig csúszhatott volna az aszfalton de ehelyett a motor végig szánkázott a bal lábán. Nézni is rossz volt. Amikor elérte a kavicságyat még kivágott egy-két bukfencet is. Jól lehetet látni, hogy az a lába amelyiken előbb még a motor járt úgy mozgott mint, egy rongy baba testrésze. Hideg végig szaladt a hátamon.   

- Igen emlékszek.

- Azok után vas csavarokkal rögzítették a lábamat és most is benne van. Időváltozáskor iszonyúan hasogat.

- Szegénykém.-másztam le mellé és megöleltem. Kicsit meglepődött ezen, de őszintén én se értettem, hogy miért cselekedtem ezt. Végül már arra törekedtünk, hogyan tudnánk a szuszt kipasszírozni egymásból. Nevetve engedett el. A hátam megfájdult így kicsit grimaszolva nyújtózkodtam ki.

- Te se vagy tökéletes.

- Nem, csak öregszek.- harsány kacagásba tört ki amitől a 125-ös versenyző Mike di Meglio elég furán pillogott ránk a szomszéd épülettől.

- Mennyi idős is vagy? 18?

- Francokat. 20 leszek a Holland Nagydíj hétvégéjén.

Kénytelenek voltunk külön válni, mert neki volt még egy megbeszélése. Én pedig önhatalmúlag elhatároztam, hogy holnap fogom bejárni a pályát. Gyorsan átöltöztem és elindultam vissza a szálódába. Teljesen átlagosnak tűntem a fekete felsőben és farmer nadrágban. Mielőtt feltrappoltam volna a szobámba, a bárba mentem ahol kértem egy üveg ásványvizet. Kicsit várnom kellett, de ennek örültem. A sarokban megpillantottam Lorist, Valentinot, Caseyt és még pár fazont.

- Sziasztok.- köszöntem rájuk és így vették tudomásul, hogy én is itt vagyok.

- Szia Amy. Ismered a fiúkat?- kérdezte keresztapu, amikor helyet foglaltam közte és a Ducatis Casey közt.

- Őszintén megvallva csak látásból. –válaszoltam kicsit elpirulva. Vale bácsi felállt és elkezdte sorolni a neveket.

- Randy de Puniet, Daniel Perdrosa, Jonh Hopkins és Jorge Lorenzo. – szépen kezet fogtam mindenkivel.

- Örülök, hogy megismerhetlek titeket. Tisztellek benneteket.

- Ugyan azt  csinálod, mint mi.- vélekedett Lorenzo.

- Én csak szerencsétlenkedek itt össze vissza.- válaszoltam és ennek következményében a fél társaság baromi csúnyán nézett rám. Inkább befejezem ezt a témát. Jonh kicsit méregetet majd megszólalt. Pontosabban Vale bácsinak beszélt.

- Őt miért nem kérdezzük meg? Ugyan olyan versenyző.

Éretlenül pillogtam a keresztapámra, akinek egy vonalba szalad a szemöldöke. Ezek szerint éppen mérges.

- Miről lenne szó?- adtam hangot az információ hiányomnak.

- Tudod van ez a Tibeti elnyomás. Az ellen akarunk fellépni. Csak ötletünk nincs hogyan kellene ezt véghez vinne.- magyarázta Casey.

- Ilyen egyszerű a helyzet? Itt Kínában inkább ne vergődjünk, mert végül tuti, hogy lecsuknak minket.

Nagy hatással voltak ezek a szavak a többiekre, mivel mindannyian gondolkozóba estek. Végül Randy szólalt meg legeslegelőször.

- Igaza van Amy-nek.- hálából rá mosolyogtam. A többiek is egyet értettek velem, így nyugodtan mehettem a dolgomra. Csak egy nő kell közéjük és minden rendben lesz.

Csütörtöki nap teljesen lefárasztott. Interjúk, megbeszélések, pályabejárás és a szurkolókkal való találkozás. Élvezem, élvezem, de valahogy ma olyan hatással volt rám, mint ha Drakulával találkoztam volna. Teljesen kiszipolyozott. Így ballagtam a paddocokban, amikor Hector jött velem szemben. A jó Hector teszem hozzá gyorsan. Ő már nagy valószínűséggel már végzett, mert nagy táska van nála és a csapatától jön ki felé.

- Szia Kislány.- köszöntött egy széles vigyorral az arcán.

- Szia. Te már végeztél?

- Igen. De te még nem, ha jól látom.- nézett végig rajtam.

- Még lesz egy találkám. Utána pihi, mert holnap motoron is meg kell tanulnom menni ezen a pályán. –kezdtem el sétálni a csapatom felé. Ő rendes volt és követet.

- Eddig se ismertél minden pályát. Ott van például Katar. Ott is jó voltál.

- Csak az időmérőn…- nem bírtam befejezni a mondatomat, mert folytatta a dumát.

- És Estorill? Negyedik lettél.

- Véletlen volt.- mire észbe kaptam felkapott és átakart lökni a korláton pontosan a vízbe. Kapálóztam össze-vissza.- Tegyél le kérlek! Kérlek! Kérlek!

- Ugye nem lesz ilyen pesszimista?

- Nem csak el ne engedj!- végre a saját lábamon álltam. Reflexszerűen elkezdtem püfölni, míg ő nevetve próbált védekezni.- Ilyet többet ne csinálj.

- De betartod azt, amit ígértél?

- Megpróbálom. Most azonban mennem kell.

Így köszöntem el a spanyol társamtól. Azonban kigondolta, hogy életem talán legnehezebb versenyhétvégéje következik. Hát én.