11. fejezet

Váratlan események

Az este amit együtt töltöttünk nagyon jó volt. Rengeteget beszélgettünk és nevettünk. 10 óra után nem sokkal tértem vissza a szobámba ahol egy kisebb kavarodás után Mattia lett a lakótársam. Sötét volt igaz a tv ment még, de egyenletesen szuszogott. Elhatároztam, hogy szépen csendben jutok el az ágyamig, de keresztül húzta valami a számításomat. Hasra estem szó szerint az utazótáskámban és elterültem. Ekkor felgyulladt az éjeli szekrényen álló kis lámpa.

- Mi a fenét csinálsz?-könyökölt fel és érdeklődve pillantott rám.

- Nem akartalak felébreszteni.

- Még nem aludtam. Vagy is nem nagyon. Megkérhetlek arra, hogy épségben eljuss az ágyadig?

- Persze. Már itt is vagyok.-bújtam be a takaró alá.- Mondhatok még valamit?

- Akkor is elmondanád, ha végül is azt mondanom, hogy nem. De had halljam.

- Köszönöm, hogy a csapattársam vagy.- ledöbbent. Az arcát még így is jól láttam.

- Ne nekem köszönöd. A csapat intézte így. Azonban van egy ötletem. Szépen hunnyd le a szemed, mert ha holnap is ilyen pocsék hangulatod lesz nem tudom mit csinálok veled.

Vigyorogtam majd szépen becsuktam a szemem. Hamarabb elérkezett a reggel, mint bár mikor. Azonban most szerencsémre Mattia nem úgy ébresztett, mint tegnap reggel és jobban is éreztem magam. Mind a három kategóriának lement az utolsó szabadedzése én pedig a Suzukihoz tartok. Loris elesett az edzésükön és látni akartam.

- Chris.-kiáltottam el magam, mert pont előttem sétált el a csapattársa Chris Vermuelen. A férfi megtorpant és felém fordult.

- Szia Amy.

- Kersztapu visszaért már?

- Még nem. Szóljak neki, hogy kerested?- nézett rám, mert már rég más hol jártam fejben.

- Az megköszönném. Hagylak is. Szia.

Ezzel már el is sétáltam. Vártak engem is a csapatnál, azonban elég szerencsétlen helyzet állt elő, mert Casey ostromló riporterek engem is észre vettek és a következő pillanatban már ott álltam az ausztrál mellett.

- Te se úsztad meg.-Motyogta.

- Én mentelek meg.

- Arra kíváncsi leszek.

Fintorogtam egyett és már megbántam, hogy nem rohantam el jó messzire.

- Kedves Amy a csapata, hogy viszonyul ahoz, hogy ön egy nő?- tette fel a hozzám legközelebb álló férfi. Már megint elő jött ez a probléma. Nem olyan vagyok, mint a többiek. Egyszerűen én nő vagyok ők meg férfiak.

- Úgy ahogy kell.- vágtam rá.

- Ezek szerint kivételeznek önnel?

- Amy nem ezt mondta.- csattant fel Casey.  Hűha baromi dühösnek tűnik. Szívem szerint elkezdtem volna Adriana után kiabálni, de ezt még se tehetem meg.

- Nyugalom. - intettem le és a férfi felé fordultam.- Ugyan úgy bánnak velem, mint a csapattársammal. Nincs kivételezés.

- Az sokat segített, hogy a keresztapja Loris Capirossi?

- Miért nem hagyja....-kezdte el újra az ausztrál.

- Casey.-kérleltem, de már bennem is felment a pumpa. - Semmi köze sincs ahoz, hogy Loris mekkora szerepet játszott a pályafutásomban, de kijelenthetem nem sokat. Magamtól értem le mindent.

Farkas szemett néztem az ürgével és egyre jobban fortyogott bennem a düh. Mire észbe kaptam valaki megragadta a karomat és elindult velem a csapatomhoz.  Mattia volt. Bementünk az öltözőbe és végre kiadhattam mindent.

- Hogy lehetnek ennyire pofátlanok????? Mi közük van ahhoz, hogy Loris mennyit segítet???- vágtam földhöz a kulacsomat. Mattia szótlanul a falnak támaszkodott.

- Mindig ilyenek.

- De ennyire? Jó, hogy nem azt kérdezik, hogy a szüleim miattam haltak-e meg???- leroskadtam az egyik székre.- Ez nem jó.

- Azonban ha javítasz az eredményeden megmutathatod, hogy nem véletlenül vagy itt. - felnéztem rá. Kedvesen rám mosolygott, amitől kezdtem nyugodt lenni. Van valami abban, amit mondott.

- Ez igaz.- pattantam fel és büszkén kihúztam magam. Ez az ötlet hiába volt kézen fekvő még is felspanolt. Miután a mi edzésünk az utolsó a programban leültem a boxunkba és figyeltem a többi kategória gyakorlását. A 125-ben a polet a névrokonom Corsi szerezte meg. Sergio Gadea az ötödik. Talmácsi Gábor a kilencedik, míg a csapattársam a tizenharmadik. Következett a MotoGp. Ők egy órán keresztűl körözhetnek a pályán. Az első sorból majd Jorge Lorenzo, Daniel Pedrosa és Valentino fog indulni. Nicky a negyedik helyet szerezte meg a gyengécske Hondájával. Casey kilencedik, míg a keresztapám 12-dik. Ők sokkal jobbat érdemelnének. Mire Mattia is megjelent én már a sisakomat felvettem. Persze az új festésűt amt tőle kaptam.

- Ennyire sose igyekeztél még...-nézett rám kicsit furán.

- Van egy kis dolgom.- mondtam kicsit hangosabban, hogy a sisakból és kivegye, hogy mit is beszélek.

- Ez igaz. Meneküljünk ki merre látt.- nevette el magát miközben fejbe kólintottam.

- Ne gúnyolódj.

- Nem gúnyolódok. Este mutatok neked egy meglepetést.- Felvette ő is a sisakját.

- Mire gondolsz?

- Meglepetés. Indulj mert várnak.- mutatott a szerelőim felé. Bólintottam és elindultam a motoromhoz. 45 perc áll a rendelkezésünkre és végig szorgosan körözgettem. Csak akkor jöttem ki amikor a táblát bemutatták nekem, hogy kötelező a boxba jönnöm. a 14. helyről folyamatosan lépkedtem előre. Végül nyolcadik lettem. Alex Debon van előttem 0.076 különbséggel. Mögöttem pedig Hector Barbera áll 0.014 különbséggel. Egy pont nekem. Hat helyett javítottam és alig maradtam el a hetediktől. Büszke vagyok magamra. Elintéztem az ügyes bajos dolgaimat és a csapattársamra vártam. Azonban ő harmadik lett, Simoncelli és Alvaro mögött. Így neki több interjúja lesz. Átöltöztem és a táskámmal leültem a kamion lépcsőjére. Elő került az Mp3-om is.

- Szia.- huppant le mellém Adriana. Kedvesen mosolygott, amitől arra következtetek, hogy vagy nem tudja, hogy Casey miattam veszett össze az egyik riporterrel vagy egyszerűen nem haragszik rám.

- Szia. Hogy van Casey?

- Egész jól. Bár kicsit csalódott a kilencedik helye miatt. - mielőtt megszólalthattam volna belibbent szó szerint Vale bácsi. Kicsit ki volt fulladva ezek szerint rohant.

- Baj van?-fordultam felé.

- Kérhetek egy óriási szívességet?

- Mire gondolsz?

- Este gyere szoknyába. Old meg valahogy. Bocsi lányok már megyek is.- döbbenten bámultam utána. Én és a szoknya? Ezt a marhaságot, hogy találhatta ki? Nagy fújjtam és a fejemet a térdeimre hajtottam.

- Mi a baj?- nézett rám riadtan a lány.

- Semmi csak nincs szoknyám. Erre Vale benyögi, hogy szerezzek egy szoknyát este nyolcig. Nincs ruhadarabon. Egy se. Férfias sportban versenyzek.

- Ki tudlak húzni a bajból.

- Hogy érted?

- Nekem van szoknyám és adok neked egyet. Szerintem a méretünk egy forma.

- Ohh Adriana életett mentettél.- lekendeztem szívemből.

- Ez természetes.

Szerencsémre Mattia hamarabb végzett és mehettünk vissza a szálódába. Adriana gyorsan ide adta azt a szknyáját, ami rám is jó volt. Ráadásul örökre. Ettől még inkább boldog lettem. Gyorsan lezuhanyoztam, majd elkezdtem készülődni. A csapatom a kérésemre csináltatott nőisebb felsőket is a szponzori megjelenéshez.  Amit most előszedtem az is ilyen. Nő ing, ami végig cipzáros és szorosan a felső testemhez tapad.  Hajamat szépen kiengedtem. Kijelenthetem kicsit nőiesebben nézek ki.  Amikor leértem a megbeszélt helyre már elég sok versenyző ott volt, de persze a vendégek és az újságírók is. Leültem Mattia mellé és néha beszélgetésbe keveredtem azokkal az emberekkel akik leültek mellénk. Az idő közeledet tíz óra felé és azt figyeltem, hogyan tudnék felszívódni, de megjelent a főnököm. Dühösen és egy adag papírral a kezében.

- Beszélnünk kell.- morogta és az egyik dísznövény takarásában kerültünk.-Erről miért nem beszéltél?

- Nem értem miről beszél.-vallottam be őszintén.

- A hobbidról. -kezembe nyomta a képeket. A monzai pályán készültek rólam a képek. Ezek szerint követtek. Nem tudtam, mit válaszoljak az előttem álló tajtékzó férfinak, de megpillantottam azt a riportert aki kiakart csinálni. 

- Ez az aminek látszik.-vallottam be.

- Ha egyetlen egyszer is bajod esik a másik dolog, ami megtörténik veled, hogy repülsz a csapattól.

Bár mit mondhattam volna egyedül hagyott. A könnyek a szemebe szöktek, de nem akartam sírni. Legalább is még.  Sergio Gadea sétált el mellettem.

- Várj...-dadogtam.

- Igen?

- Alvarot merre találom?- na egy kicsit erősebb volt a hangom.

- Felment a szobájába, mert leöntötte magát a málnás üdítőjével. Lecseréli a felsőjét....-nem hagytam, hogy befejezze.

- Hol van a szobája?

- 8 emelett 45-ös szoba.

- Köszi.- hadartam és már el is tűntem. Végig massíroztam az emeleteken és végre megtaláltam azt a szobát, amit kerestem. Kopogtam és abban a pillanatban kinyílt az ajtó. Alvaro félmeztelenül állt előttem kezében a felsőjével.

- Szia.- köszönt meglepődve. Én egyszerűen odasétáltam hozzá és megöleletem. -Nyugi Kislány.- simogatta mag a hátamat, majd annyira engedett csak el, hogy becsukja az ajtót.  Meg fogta a kezemet és a szoba közepe felé vezetett. Annyi különbség volt az ő és az én szobám közt, hogy itt egy két személyess ágy volt, míg az enyémben két egy személyes. Leültem az ágy szélére.

- Utálom magam.

- Miért?- nézett rám értetlenkedve miközben leguggolt elém, hogy lássa az arcomat.

- A hobbim az, hogy lovakat tréningezek és egyébb dolog, hogy a lovakkal foglakozzok. Ezt egy drága "jó" lesi fotós megörökítette és most megtudta a főnököm.- felálltam és inkább neki dőltem a falnak.- Ha véletlenül egy baseletem lenne repülnék a csapattól.

Alvaro odalépett elém. Nem zavart inkább megnyugtatott. Megsimogatta az arcomat.

- Mattia-tól tudom, hogy nagyon jó vagy. Nem lesz semmi baj.

- Köszi.- eresztettem meg egy fél mosolyt. A kezeimet a felső testére csúsztattam, majd megcsókoltam. Kicsit meglephette a viselkedésem, de nem tétlenkedett ő se.  Neki döntött a falnak és végig csókolta a nyakamat. Eközben az én kezem elindult vándorútra. Pontosabban csak az övét akartam kikapcsolni. Nem volt nehéz a ruhadarabjitól megszabadítani, mivel alig volt rajta valami. Óvatosan lecipzározta a felsőmet, majd a szoknyámtól is megszabadított. Óvatosan végig döntött az ágyon és egy röpke csók után elkezdte megismerni az összes testrészemet. Csókokkal halmozta el a nyakamat, majd a vállamat is. A melltartómtól is megszabadított, de végül is azt én dobtam el a francba. A melleimet simogatta, majd a köldökömbe csókolt. Ettől igaz majd nem felnevettem, de csendbe maradtam végül. Elérte a bugyimat és egy laza mozdulattal megszabadított tőle. Újra egymás ajkaim csüngtünk. A kezemmel végig simogattam a hátát és elértem a boxerét. Én voltam az végül aki leszedte róla. Testünk összesimult és vártuk, hogy egymásék legyünk. Óvatosan hatolt belém és kezdett el lassan mozogni. A lábamat a csípője köré fontam, miközben a hátát simogattam. A szoba csöndjét a halk nyögéseink töltötték ki.  A kezem most már a mellkását simogatta miközben már gyorsabban hullámzott a csípőnk. Meg ogta a kezemet és a fejém mellé nyomta. Összekulcsoltuk az ujjainkat és nem akartuk egymást elveszíteni.  Azt amit átéltem vele gyönyörű volt és nem bántam meg cseppet se. A karjaiban aludtam el igaz tudtam, hogy lassan keresni fogak.